2010. július 1., csütörtök

Megrendelések

Végre, végre belefulladhattam a gyurmába!!!!! Na jó nem szó szerint, de végre teljesíteni tudtam a leadott megrendeléseket. Lássuk is őket sorjában...

Imó barátnőm mindig visszatér, most karkötőt szeretett volna, együtt ötlöttük ki, hogy mi hogyan is legyen:


Szaktársam Szilvi is fityegős karkötőt szeretett volna. Összeírta miket szeretne rá, én pedig megvalósítottam őket. Külön kedvencem lett a magas sarkú cipő, a kis masnival az elején...

Zsófinak sem a következő volt az első megrendelése, de most magának szeretett volna valamit. Sajtburgert :) Csak nem a közös Mekizéseink emlékére :P? Vagy esetleg Tamás bátyja kunyhójának emlékére :)? Ki tudja, majd megérdeklődöm tőle.

Készült(ek) még valami(k) de ők ajándékba mennek, így addig még titokban maradnak :P

Öröm, boldogság, tegnap a sok gyurmázás után felugrottam Meskára, és elkelt a fánkos szettem :) Kicsit el voltam kámpicsorodva az utóbbi időben, hogy nem kelnek el a dolgok, bár az is tény, hogy nem sok minden van fent, meg van olyan is ami már nekem sem tetszik. De mindig akkor jön az üzi, hogy elkelt valami, amikor pont nem töröm ezen a buksim. De úgy döntöttem, hogy amiket elsőként töltöttem fel, nem is fogom utána újra felrakni...és újúlt erővel csapok majd bele a lecsóba :)

Ja, és tegnap gyorsan nyomtattam kártyákat is, hogy be tudjak csúsztatni egyet a borítékba, így most már a fánkocskák utaznak is :)

Juci kérdésére válaszolva a Fimoval kapcsolatban. Én most találkoztam először Fimoval, kicsit furcsa volt a Cernit után...lágy, meg nem kellett annyit gyúrni hogy fellazuljon, és ez kicsit furcsa volt.Nem tudom előtte milyen volt a Fimo. Nálam most így viselkedett.

8 megjegyzés:

  1. Jó sokat gyurmáztál, azért remélem már kapsz levegőt ;) Jók lettek!
    Gratulálok az első Meskás eladásodhoz is :) Úgy látszik türelmesnek kell lenni.
    A kártyák is nagyon tetszenek ;)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett a betűs karkötő :) na meg a Malacka is :)

    Én eddig csak a régi Fimo-t használtam, és nekem ahhoz képest volt furcsa a Cernit, hogy az mennyire lágy. Szóval akkor érdekes lehet a mostani....
    Mondjuk az tény, hogy ilyen bazi melegben mindegyik kicsit folyékonyabb a kelleténél... de láttam ez fórumon is téma...

    Mindegy, a lényeg, hogy nagyon szépeket alkottál belőlük :) És a kártyák is jóóóók :)

    VálaszTörlés
  3. Kapok, kapok levegőt :)
    Nem tudom, hogy a meleg tette e, de a Fimo lágy volt de a Cernit nem :S. Mondjuk az is ludas lehet, hogy mikor vettem egész nap a táskámban volt, és hát eléggé sok fele jártam a nagy melegben. Lehet ez is betett neki, de másnapra csak kiheverte volna a meleget...és pl a Cernit nem viselkedett így.

    VálaszTörlés
  4. Tök jóóók lettek, a kiscipő tényleg szuper, meg a többi figyegő is! :) A hamburger meg egyenesen remek, eszembe is juttattad, hogy mit is akartam még csinálni. Hiába van listám, mindig újabbak kerülnek rá, és amit régen írtam fel, elfelejtődik. :)

    VálaszTörlés
  5. Fúú Anna, nekem pont most kért az egyik barátnőm kicsit bedugós tulipános fülit :))
    A karkötő alapot hol veszed?

    VálaszTörlés
  6. Szia Kinga :) Veszprémben van egy kis boltocska, ott szoktam venni. Olyan 500-600 Ft körül mozog egy ilyen. Ha esetleg szeretnél, hétfőig még jó a bérletem, és úgy néz ki nekem is kell még vennem ilyet. Ha akarod hozok neked is, és esetleg elküldöm postán. (és van még egy bolt ahol olyan kis üveget lehet kapni amivel az Alízos nyakláncot csináltad)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jók lettek a akrakötök és a flesek.Én mindenhol keresek karkőtőt alapt de nem tylálok itt vásárhelyen sehol se lehet kapni.Most vettem ma gyürüs alapot nagy nehezen tudtam szerezni egy darabot ugy hogy ez most proba lesz majd látttom h sikerl:D Sok iskert a gyurmázáshoz nagyon jók.:)

    VálaszTörlés
  8. Szia Ági :) utána néztem és még a gyurmás blogon találtam egy linket ahol tök jó ékszer alapokat lehet beszerezni, egész jó áron. Ott konkrét ilyen karkötő alap nincs, de hozzá való dolgok igen, meg rengeteg minden (gyűrű alap, bedugós füli alap...stb) :)Belinkeltem Neked : http://bolthely.hu/csinaljekszert/

    VálaszTörlés