2010. július 16., péntek

Önző voltam

Ugyanis a legutóbbi alkalommal magamat is megleptem ezzel-azzal. Évihez, Kingához és Bejushoz hasonlóan én is elkészítettem magamnak az Orbitos reklámból jól ismert fánkocskát. Medál formájában és egy kis baráttal kiegészítve.

Szegényke mégse unatkozzon már úgy egyedül a láncon lógva, és ha már fotózkodtak nekem, előadták az egyik reklámjelenetüket.

A Fánk megilyed a rágótól:


Aztán elesik és a Banán próbálja keltegetni:

Végül a nagy ráncigálásban a Banán is elesik:

Azt sajna már sütés után vettem észre, hogy a Banán teste kicsit megrepedezett, eddig sosem történ velem ilyen, most ennek is eljött az ideje, de szerencsére nem vészes.

Fánkos hangulatba voltam, és készült még egy fánkos szett. Sokat vaciláltam készítés közben, hogy megtartsam e vagy ne...aztán végülis amellett maradtam, hogy megtartom, önző voltam na :D másrészről meg ez most ragasztva van, és tesztelem is mennyire bírja a strapát. Jelentem egész jól, ma megsétáltattam őket :)

Azért mégsem voltam teljesen önző...Apu munkájából kifolyólag elég poros helyen dolgozik néha, így megkért varrjak neki egy telefontokot. Először csak egy sima egyszerűt szeretett volna, de én lebeszéltem róla...kicsi lánya had élje ki a kreativitását :) (Anyu is ezzel érvelt) Így készült ez:


Szerintem aranyos a kis bagoly a hatalmas szemeivel :), ahogy ott csücsül egyedül a faágon...

Valamelyik nap ismét bekerültem a szemezgetőbe, a dinnyés kulcstartóval! Köszi Ági!

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szipi-szupik kettek, és aranyosan írtad le a kis jelenetüket. :D
    A fánkos szett is szuper és a telo töltő is. :)

    VálaszTörlés
  2. Ügyes vagy! :) Néha kicsit önzőnek is lehet lenni. :))

    Csodás hétvégét!!!

    VálaszTörlés
  3. Ez vicces :D:D
    A telefontok meg nagyon aranyos! A lehajtós falomb nagyon ötletes ;)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm :) A lehajtós falomb közös ötlet volt Apuval, mikorra már belement, hogy kidekorálhatom a tokját :D

    Nektek is szép hétvégét ebben a tikkasztó melegben! :)

    VálaszTörlés