2011. február 2., szerda

Nyalóka dömping

Sok minden készült legutóbb is, de most nagy számban nyalókák :D Annyi volt irántuk a kérés, hogy rózsaszín ne kerüljön bele, a többi rám volt bízva. Elsőre nagyon megörültem, hiszen csak úgy kalandozhattam a színekkel, de a második után már hiányzott az, hogy egy kis rózsaszínt csempésszek bele. De nem tettem. Legalábbis náluk :P
Készült: hajcsat, kitűző, nyaklánc és karkötő:





Persze nem állhattam meg most sem, hogy magamat ne lepjem meg, ugyanis a régi nyalókás fülim is kezdetleges volt :) Ő lett az enyém:


Egy csoportkép az együtt készült nyalókákról :)


Ő még régebben készült, szintén kérésre. Itt viszont kötelező volt a rózsaszín használata :)


Most pedig nyakláncok következzenek. Ő is régebben készült, egy szedres medál :) Sikerült beszereznem sötét lila színt, így nem lehetett nem megcsinálni a szedret. Amúgy is már régóta el szerettem volna készíteni. Mondanom se kell jól elbíbelődtem vele, jobban mondva a kis szemecskékkel :)


Ő pedig a szülinapi tortám mása. Jobban mondva egy szelet gyurmába öntve. Szülinapom decemberben van közvetlenül karácsony után, de amióta az eszemet tudom mindig januárba tartjuk, hogy ne olvadjon össze a karácsonnyal. Idén volt talán az eddigi legszebb tortám :) Így muszáj volt gyurmás formába öntenem :) Amúgy gyümölcsös-marcipános ízű volt :) Nyami :)




Nem is olyan rég végre sikerült beszereznem hajcsat alapokat is :) Elsőként egy zöld rózsás pár készült, ami ma már rikított is a vöröses hajamban :)


Végül, de nem utolsó sorban egy fekete rózsás szett is készült.



Díjat kaptam Nitától, amit ezúton is köszönök szépen. Most nem adnám tovább senkinek sem, mert most nem jut eszembe senki akinek tovább adhatnám. Remélem nem haragszik meg senki se :)

Ééééééééééééééééééééés, mivel még a facebookos oldal mentes volt játékról ÍGY, hirdettem egyet :) itt megleshetitek. Gyertek minél többen!

6 megjegyzés:

  1. Bár már korántsem aktuális, de Nagyon Boldog Szülinapot Neked!:)
    Csudaszép volt a tortád és a gyurmás változata is ínycsiklandóra sikerült! :D
    No, meg ez a szeder...hát, nekem nincs ennyi türelmem az biztos!:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Adri:) és ha tudnád milyen finom volt :) Szerintem a szedret próbáld ki, én is sokáig tologattam az elkészítését de olyan kis mutatós :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jók :) olyan régóta tervezem én is hogy csinálok új nyalókákat. És az a torta... :o ó te jó ég de guszta :D

    VálaszTörlés
  4. A te rózsáid is nagyoon szépek!
    A szeder nyakláncot meg imádom. :)
    Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  5. bocsi!!!!!!!meg tudod mondani, hogyan kell ilyet csinálni???mert nagyon tetszenek, és én is szeretnék ilyeneket!!!!(nyalókás dolgokat) légyszi légyszi légyszi!!!!!!!!!
    e-mail:bimbi18@freemail.hu

    VálaszTörlés