2012. február 20., hétfő

Velence

A hétvégén lehetőségem nyílt kicsit világot látni. A suliból egy kisebb csoporttal elmentünk Velencébe. Éppen ezen a hétvégén volt a záróhétvége úgyhogy ekkor volt a legnagyobb móka. Nem tudom közületek hányan voltak, én most voltam először is nagyon tetszett. Gyönyörű város, és a karneváli hangulat egyszerűen fenomenális. Bár eldöntöttem, hogy ha alkalmam nyílik akkor ismét el fogok látogatni, és akkor csakis városnézésre, és több napra. Ugyanis nem sikerült mindent tűzetesen megtekinteni akkora volt a tömeg. Mindezek mellett hatalmas élmény volt és újabb álmot pipálhattam ki a képzeletbeli listámon :)
A legnagyobb élmény (leglábbis számomra) az volt hogy élőben is láthattam azokat az épületeket amikről tavaly művtöriből tanultunk.








Természetesen nem egy átlagos táskát vittem magammal az útra, hanem egy strapabírót, hát persze hogy a Tiszát :)


Világjáró nyúl. Rengetegszer említettem már szerintem, hogy mennyir nyulas dolgom van. Ő a legújabb, a táskára került, így világjáróvá is válhat akár :)


Nem jöhettem el álarc nélkül :)


És hogy a munkánál maradjunk...sikerült megtalálni azt a boltot is ahol Herendi porcelánt árulnak. :)



Legközelebbi bejegyzést érdemes lesz várni, ugyanis a héten leszünk 2 évesek a bloggal..... :)

4 megjegyzés:

  1. DE jó volt valakinek:):D Nagyon irigyellek, gyönyörű lehetett:)

    VálaszTörlés
  2. Felejthetetlen élmény volt :)

    VálaszTörlés
  3. Jaj engem is elvihettél volna! Picire húztam volna magam a táskádban :)

    Nézz be hozzám, találsz ott valamit ;)

    VálaszTörlés