2010. október 28., csütörtök

Gesztenye

Így lassan az ősz vége fele (legalábbis hőmérsékletileg :S) engem is elkapott egy kis őszi hullám. Sütibe öntötte magát. Az egyik cukrászdában láttam meg még hetekkel ezelőtt a marcipános gesztenye tortát. Aztán valamelyik nap Apu hozott is onnan, ugyanilyen sütit. Gondoltam milyen jól mutatna valakinek a fülébe. :)





Szerettem volna gesztenyét is csinálni fülbevalóként, de valahogy nem jössz össze :S Az az igazság ha valami újdonságot szeretnék elkészíteni (és a fejemben úgy fest, hogy fúúúúúúúúúú de jó ) aztán összerakom és legszívesebben kifutnék a világból, hogy ez nem megy. Valahogy most ez a helyzet áll fenn.
Azért kisebb sikerélmény ért "újdonság" terén. Osztálytársam Klau szeretett volna nagyszermű pici katicát (magamban csak úgy hívom: "nasszeműpiszikatisza" , mintha 5 éves ovis lennék :)) Elkészült, tetszett neki, úgyhogy teljes siker :)



A héten ismét elcsábultam :$ Imádom Judit  gombból készült dolgait (és persz a férceket is :) ) és a bal oldali gyűrűvel már azóta szemezek amióta felkerült Meskára, és hétfőn megláttam a tweed-es szettet is. Egyből tudtam, hogy nekem kellenek :D



A hét nagyszerű történése volt még az, hogy sikerült Klauval összehoznunk egy találkozót, ugyanis Ő nyerte az almás tokot. Azonnal meglett a helye, ugyanis a telefonjának zubbonya lett, pont passzol rá, ahogy kell :) Tudtunk keveset beszélgetni is, és örülök, hogy megismerhettem. Élvezettel készíti az üvegékszereit (sikerült is egyet megcsodálnom a fülében )) és rendkívül aranyos. Remélem össze fogjuk tudni hozni a megbeszélt találkozót, hogy többet tudjunk beszélgetni :)

4 megjegyzés:

  1. :)
    Tényleg jó lenne egy hosszabbat beszélgetni. Nagyon tetszik a tortád! Főleg, hogy a gesztenye a gyengém... :)
    Az érzést én is ismerem. Amikor valamit elképzelsz, beleéled magad, hogy milyen lesz... Aztán nem olyanra sikerül. Közbe persze lehet, hogy szép, de te egyszerűen nem ilyennek képzelted. Ilyenkor én is falnak tudnék menni...

    VálaszTörlés
  2. Szió:)

    Mi még nem ismerjük egymást, de nem rég a zsugorkázásról szerettem volna bővebb infót találni, és téged dobott ki a kereső:D Elkezdtem nézelődni és láttam, hogy nem csak zsugorkát, hanem más az én szívemnek is kedves dolgokat is találtam rajta!:D Fimoo:)
    Egy linkcserét szeretnék kérni, ha lehet a hamarosan beinduló blogomhoz:)http://fimoomania.blogspot.com/
    Üdv:
    diana:)

    VálaszTörlés
  3. Szia diana!

    Köszönöm szépen :) ha esetleg zsugorkázással kapcsolatban, vagy bármi mással kapcsolatban kérdéseid lennének kérdezz nyugodtan (oldalt megtalálhatod a mail címem) A linket pedig megjegyeztem, alig várom az első bejegyzésedet! :)

    VálaszTörlés
  4. Szió:)

    Köszi szépen:)
    Ma tettem fel az elsőt:) Persze egy csomót még net alapján készítek, de igyekszem minél több újdonsággal előállni!:)
    Akkor kiteszlek:)
    Mégegyszer köszi szépen:)
    Üdv:
    diana:)

    VálaszTörlés