2011. április 28., csütörtök

Viktória

Pár hete, eljutottunk a tanmenetben oda ahol végre valahára mi is festhettünk ilyen Viktória mintás tányérokat :) Bevallom már az első alkalomtól erre vártam, hogy végre festhessek ilyet is :) Persze mondanom sem kell, hogy volt benne örömöm és bánatom is :) hol jobban ment, hol kevésbé, bár ez függött a hangulattól is, na meg azért az is szerepet játszott a dologban, hogy ezt a mintát a legtöbb helyen lazúrozni kell, ami nem megy elsőre egy könnyen (persze van aki hamar ráérez, és utána nagyon jól lehet haladni vele). Én is így jártam, kicsit küszködtem, de mikor ráréreztem mondhatni úgy ment mint a karikacsapás (bár ez kicsit túlzás :))

Régen mutattam, itt a blogban, hogy hogyan is haladok a porcelán festés csínjának-bínjának elsajátításával. Kis összegzésként továbbra is elmondhatom, hogy nagyon élvezem, és azt hiszem megtaláltam azt a hivatást amit akár egész életemben űzni tudnék.
Gondolom sokan ismeritek Szász Károly boltját a Meskán, vagy akár máshol is találkoztatok már a munkáival. Bevallom, már nekem is fáj a fogam egy általa újjávarázsolt porcelán-ékszerre. Sokszor lehet találkozni nála Viktória mintás ékszerekkel, főként pillangókkal, s olykor kis virágokkal. Bogi szerencsésnek mondható, ő már boldog tulajdonosa egy kis lepkés gyűrűnek :).

Először egy kis csoportkép, összesen 6 db tányért kellett készítenünk. Elsőként meg kellett rajzolnunk a mintát rajztollal, a későbbi képeken láthatjátok, a fekete kontúrt rajzoltuk először, majd mint egy kifestőt ki kellett tölteni a színekkel :) Végezetül egy szegélyt kapott. Amúgy ez még mindig nem a végleges változat, ugyanis aranyozást is kap a széle, de ezt majd csak jövőre, ugyanis ez másodikos tananyag.




A tányérokon található mintákat egyenként is lefotóztam, hogy láthatóak legyenek. (Ha jól emlékeztem itt picit csaltam ugyanis nem az egy tányéron lévő mintákat kaptam le, hanem a 6-ról válogattam össze a legjobbakat :D )







10 megjegyzés:

  1. De gyönyörűek!!!!!!!!! Gratulálok! Hol lehet belőlük szerezni?

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen :) Bármelyik Herendi márkaboltban be lehet őket szerezni szerte a világban :) Sajnos a mi tanuló tányérjaink elég szomorú sorsra jutnak, mivel azokat nem lehet eladásra bocsájtani.

    VálaszTörlés
  3. Mi??? Nem kapjátok meg őket?

    VálaszTörlés
  4. A szomorú sors az hogy összetörik őket. Ez azért van mert mivel mi még csak tanuljuk a szakmát, így az nem számít első osztályú árunak, és most már csak első osztályú árut lehet kapni. De minden félévkor van vizsgamunka amikor adott időre kell elkészítenünk egy mintát egy adott formára, ami ha megfelelő, akkor kedvezményesebb áron megvásárolhatjuk őket :)

    VálaszTörlés
  5. Pedig nagyon szépek, kár értük :(

    VálaszTörlés
  6. nagyon jók ügyes vagy : meg tudnád mondani milyen festékkel és milyen tollal rajzolsz lehet venni ilyet valahol ? előre is köszi és sok sikert:-)

    VálaszTörlés