2011. október 20., csütörtök

Válság

Na jó nem úgy. Ez így kicsit túlzás lenne. Mondjuk úgy inkább "alkotói válság". Egyrészt alig gyurmáztam valamit az elmúlt hetekben. Másrészt nem akarnak megtalálni az új dolgok. Meghát most az új célom az, hogy a suliban kicsit jobban odateszem magam azoknál a tárgyaknál is amik nem fekszenek annyira. Felhagyom azt az elvemet hogy " majd improvizálok" ,középikolában a kémia, fizika és a föci tárgyak estek ennek áldozatul, most meg az anyagismeret meg a technológia ( na jó nem, 21 éves koromra azért megjött az eszem és tanultam is, csak hát a buksim nem  akarta túl sokáig tárolni az információt, rossz volt a a technika most már tudom). Szóval ez évtől jól odateszem magam minden tárgyból, eddig sikerült is.
Kicsit bosszantó, hogy nem jönnek az öteltek, meg az idő szűkősége is...de nemsokára őszi szünet lesz, amire is be fogok iktatni pár napot amit a gyurmázásnak szentelhetek. Addig meg megerőltetem a buksimat, hogy igyekezzen itt nekem ötleteket adogatni mert különben nem leszünk jóban!

Azért egy kis apróság készült ám :) Aki kérte nemsokára Németországba utazik cserediákként, és az ottani leányzónak készült ez a fityegős karkötő:


Erre a macira olyan büszke vagyok :)


2 megjegyzés:

  1. Én nem is tudom mit mondjak. Nálam is beköszöntött ez az alkotói válság. Annyi mindenbe belefogtam és semmi se jön össze, vagy iszonyú lesz a végeredmény. Ez a maci nagyon aranyos! Örülök, hogy azért összejönnek a dolgok!
    És én is az őszi szünettől várom az ihletet... :)

    VálaszTörlés
  2. Jól van, akkor nem csak én vagyok ezzel így. Remélem mindkettőnknek hamar megoldódik a baja :) Azóta egy ötlet megtalált amiról lehúzok pár variációt :D

    VálaszTörlés