2013. február 18., hétfő

Lakkhoz igazodva

Nem is olyan rég írtam, hogy nagyon rákattantam az utóbbi időben a körömlakkokra, meg minden hozzá kapcsolódó dologra. Legutóbb beleszerettem egy színbe (bár ez sokszor megesik mostanság), és amikor kifestettem vele a körmömet arra gondoltam, ezzel a színnel fogok egy-két ékszert is csinálni. Őket :






Ez az utolsó kép bizonyírja, hogy nem sikerült teljesen a küldetésem. Bár a vaku is kicsit változtat a dolgokon. A lakk a türkizzöld-türkizkék között lehet valahol félúton ( természetes fénynél), eredetileg az Avonosnak a színéhez szerettem volna igazodni, de a végeredmény valahogy a Miss Sporty-s hoz közelített (ismét természetes fénynél látszik ez igazán). A készítésnél a gyurma színe majdnem megegyezett a lakkéval, de hát a sütés után változtak a dolgok, ugyani a fehér amit jelen esetben használtam nem mattos volt, hanem inkább opálos, ami megváltoztatta a végeredményt, de ettől függetlenül is elégedett vagyok :) Leszámítva azt, hogy a fülbevalónál majd elidőztem egy órát azzal, hogy a két rózsát szimbiózisba hozzam egymással....

Hamarosan pedig blogszülinapot ünneplünk, úgyhogy a héten még előrukkolok egy játékkal!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése