2014. január 14., kedd

2014

Az idei első bejegyzés nem a tavalyi év összegzéséről fog szólni.
Sajnos a legutóbbi bejegyzés és ez között eltelt némi idő. Szánom bánom (szokásosan)...A hallgatásomnak különösebb oka nincsen. Mert nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem alkotok. Mert igen, csak nem annyit és nem készül annyi újdonság mint azelőtt, amikor sokkal több időm volt gyurmázni. Amióta elkezdtem dolgozni (rendesen mint a nagyok :D ) sokkal jobban át kell csoportosítanom az időmet. Bár szerencsésnek mondhatom magam, mert amit csinálok egyszerűen imádom, de sajnos azért így is kevesebb időm marad az alkotásra. Fennmaradó szabadidőmben a barátaimmal vagyok, és újabban ezerrel olvasok, lesem az újabb és újabb könyveket, lassan már kezdek kialakítani egy kisebb könyvtárat :) Mindezek mellett kevesebb új ötlet száll meg mint régebben, mostanság inkább a jól bevált dolgokat újítom, variálom.
Azonban az utóbbi időben rákattantam a csipkés dolgokra. Ruhában, kiegészítőben, bármiben. És arra gondoltam ezzel lehetne valamit kezdeni, mert mégiscsak más mint a gyurma, kevesebb időt igényel és mégis megvan az alkotás öröme.

Az első cspikés dolog úgy született, hogy az egyik barátnőmnek a karácsonyi ajándékát szerettem volna feldobni. Teásdobozt kapott tőlem, amít így alakítottam át:


Igazából semmi különös, csipke szalag, és szatén szalag, bármelyik méteráru boltban beszerezhetőek.

Jó múltkor vettem magamnak egy kis édességet. Karamellkrémet. Egyszerűen imádom, nemcsak a karamellkrémet, a karamellt is, bármilyen formában, bármikor :) És bármikor le lehet venni vele a lábamról. Na miután kiürült a kis tégely amibe volt, egész jó kis pohár lehetett volna belóle. Na egészen más lett. Itt is a csipke szalag és a szaténszalag segítségét hívtam, no meg persze a ragasztóét :) Így mécses lett belőle.



Alkotni vágyó délutánjaimon, amikor nem a gyurmához szerettem volna nyúlni, akkor pedig ezeket a kis szütyőkéket varrtam. Ismét visszakanyarodtam a filchez, csak most kicsi máshogy bolondítottam meg.


A képen láthatóak közül melyik másik mint a lila az enyém :) A másik kettő két barátnőmnek a szülinapjára készültek, és a szütyőkékbe elrejtettem nekik egy-egy rózsás fülest. Hogy ők mire használják majd a szütyőkéket, nem tudom, én az aprómat tartom benne amit a dolgos napokon a kávéautomatába dobálok :)



És végül, de nem utolsó sorba, egy kis romantikus karkötő, szintén csipke szalagból és szaténszalagból. Annyi kiegészítéssel, hogy a csipkeszalagba egy bőrszalagot fűztem, és spárgából egy fonatot is készítettem, ezeket mind összekapcsolatm és voálá :) Egy ugyenilyen nyaklánc is készült, de az nem mutatott jól, úgyhogy inkább szétszereltem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése