2010. november 25., csütörtök

Az első tányérjaim

Végre, végre tudok mutatni valamit amit már én festettem :) Már említettem, hogy valamiért az akvarelles képeket, nem tudom felrakni, de ma délelőtt felhozták az égetőből az első tányérjainkat. Még melefek voltak amikor széválogattuk őket. Az első minta amik kikerült a kezeink közül. Két lapos illetve négy csemege tálat kellett festeni, kis virágokkal. Először rajztollazni kellett a virágok körvonalat, majd kiégették, hogy a festésnél ha rontunk ne kelljen mindent előlről kezdeni az esetleges törléssel. Ezután jöttek a festések, majd az újabb égetés és íme az eredmény :) A hat tányér 8 gyaksza nap alatt készült el.

Egymáson a tálak:


Egy kicsit közelebbről:


Felülről, egymás mellett :)


Csatasorban :P



Kicsit keszék, kicsit kuszák (bár ez a képen nem látszik, de lassan a szemem már "herendivé" válik), de mégis az enyémek :)  Ma már egy másik mintát kezdtünk, el amiken kis kék nefelejcsek vannak. A helyzet bonyolódik, mert most már  nem tényérok, hanem csészék, csészealjak és kompótos (ha jól tudom) tálak következnek.

És így a végére, egy közlemény: holnap valaki, valahol kap egy karácsonyi ajándék csomagot. Ugyanis ma feladtam a blogos páromnak az ajándékát, nem bírtam várni vele :)

10 megjegyzés:

  1. Gratulálok, nagyon szépek!

    Viki

    VálaszTörlés
  2. Annyira szépek! Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  3. Anna ezek csodálatosak!!:) Gondolom ez nagy kincs lesz számodra!!:)
    Tényleg nagyon szép!!!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, Anna! Nagyon szépek és nekem teljesen profinak tűnnek, bármit mondasz keszekuszaságról! Tehetséges vagy!
    Üdvözlettel: Ági

    VálaszTörlés
  5. Én is gratulálok!
    Szívesen sütiznék ilyen mintájú tányérokból! :D

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen lányok :) Én is szívesen sütiznék belőle, meg szívesen meg is tartanám, csak sajnos nem lehet :(. Év végén össze lesznek törve...de szerencsére készítünk majd olyanokat is (a félévi vizsgamunkákat) amiket megvehetünk olcsóbban mint az eredeti ár :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörűek, gratulálok! :) Én kerámiát (is) tanultam, úgyhogy picit irigykedem, hogy nem tudok jelenleg ilyesmivel foglalkozni. Hajrá! :)

    VálaszTörlés
  8. köszönöm szépen :) hamarosan újabb két mintát hozok mutatóba ami a tanműhelyben készült :)

    VálaszTörlés