2011. november 6., vasárnap

Magamnak

Úgy gondolom kell az embernek néha egy kicsit önzőnek lennie. Amikor csak magával foglalkozik, azt teszi ami neki jó, vásárol magának,vagy készít magának egy pár ékszert :P
Így történt legutóbb is. Magamat is megleptem két aprósággal. Gyurmázásákor. Az más tészta hogy a héten elmentem megint turkizni, és otthagytam egy kisebb összeget, és egy jó nagy szatyorral távoztam. De hát az a kabát annyira mondta nekem hogy : VIGYÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉL EL! meg hát ha az ember megtalálja álmai kabátját, ami már évek óta a képzeletében él, és amikor szembefut vele, ráadásul a töredék árért. Na lényeg a lényeg, nem lehetett otthagyni. Használható képet sajnos nem sikerült sóla készítenem. Azt majd egy másik alkalommal.
Na szóval. Készítettem magamnak egy (újabb) rózsás fülbevalót. Csak ez most méretében kissé más, mint az eddigiek.



Megragadom az alkalmat, hogy bejelentsem megvolt az első teljes hajfestésem !!! Éljen éljen. Eddig mindig a melírt vállaltam be, voltam szőke, vörös, szőke-vörös. Aztán sokáig a természetes színem volt. Az elmúlt egy évben ismét vörös csíkjaim voltak. Hosszú, rövid mindig váltotta egymást. Aztán múlt pénteken kitaláltam én megint barna akarok lenni. Elmentem, vettem festéket, beizzítottam a barátnőmet és most éppen "jeges gesztenyebarna" színben pompázok.

A másik amit magamnak készítettem ez a tulipános kitűző. Az elmúlt időszakban nekem is nagyon megtetszettek a népies jellegű kiegészítők, és másban is megihlettek.... (következő kép)


...hát igen. Végre megcsináltattam. Igaz már vagy 2 hónapja ott díszeleg a hátamon. Elég régóta szerettem volna már, talán már általánosban. De sose tudtam mit és hova. Aztán egyszer álmodtam (tudom röhejes de tényleg így volt), hogy egy népies tulipán van a hátamon. Ez kb. egy éve volt. Persze utánanéztem mit jelent, mit szimbolizál, és abszolút megfelelt az én lelki világomnak. Azóta csak a megfelelő mintának kellett kialakulnia, és a megfelelő pillanatnak eljönnie. Nem kell mondanom azóta tervezem a következőt :D a helye már megvan :)


Kicsit személyes hangvételre is sikerült ez a bejegyzés, bocsika :) A héten jövök még azokkal amik készültek :)

6 megjegyzés:

  1. Örülök a kabátra lelésednek, az apró örömeidnek és a tetkódnak is.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem mindenki ismeri ezeket az érzéseket :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a rózsa! Tényleg egyre szebbeket csinálsz! :)

    VálaszTörlés
  4. Jujj gyönyörű! :) Én is így voltam, csak nálam a kalocsai minta dominált, úgyhogy egy lábszárnyi kalocsai hímzésem lett :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm :) Nálam meg mindenképpen a tulipán irányvonal volt a főfő :) De a következő nekem is lábszárra lesz :P

    VálaszTörlés